Tessely

Miért fáj úgy minden?
Miért él szívünkben annyi sok érzés
Viharzó, fájó?
És mégis… mégis, a legtöbb ember
Életimádó.


Miért van az, hogy a
Legszebbik vágyunk soh’sem teljesül,
Meddő a létünk?
De felsóhajtunk a temető mellett:
Oh, élünk… élünk!


S mert van az, olykor,
Mikor keresztünk súlya felvérez,
S porba sújt minket:
Hogy uj hajnalra-már letöröljük
A könnyeinket?


Oh miért van az, hogy
Szívünk rémétől, a csalódástól
Egyre kell félni?
Sok reszketés ez, kín, nyugtalanság,
S mégis szép élni!

Ezt a verset Tessely Károly írta, és 1933. júliusában jelent meg a Nagytétényi újságban (5. o), Miért!? címmel. Párkányi is említi őt monográfiájában, mint egyfelvonásosok és operettek szerzőjét, aki fiatalon elhunyt. Irodalmi munkássága ezzel nem ér véget: a Nagytétényi újság szerkesztője. Ez a lap 1933 és 1939 között jelent meg: pároldalas, kéthetente megjelenő lapról van szó, amiben a község életének fontos eseményei jelentek meg.

Ezzel nem merül ki a munkássága: a községben és az egyházban komoly közéleti szerepe volt. Nem csak arra gondolok, hogy a műkedvelő előadásoknak nem csak szerzője, de betanítója is volt, bár szempontunkból ez is fontos. A nagytétényi egyházközség képviselőtestületében találjuk, mint titkár, de a barossi templom felépítésében is segíthetett, mivel 1938-ban a Templomépítő Egyesület jegyzőkönyvben mond neki köszönetet. Felesége szintén komoly munkát végzett a barossi iskolában és az egyházközségben egyaránt.

Nem csak helyi szinten tevékenykedett, amit mutat, hogy a Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének alelnökeként is működött.

Könnyű abba a hibába esni, hogy itt befejezem a bejegyzést. Miért fontos nekünk Tessely? Egyáltalán, miért említem, miért fontos egy történeti munkában?

Tessely olyan személy volt, aki befolyással volt a környezetére. A helyi újság főszerkesztőjeként gondolatai sokakhoz eljutottak, ő döntött arról, hogy mit tudjanak meg az emberek szűkebb páriájukról, és szervezői tevékenysége folytán is a helyi elit részének tekinthető. Ez már elég lenne egy helytörténeti műbe való bekerüléshez.

Ennél mégis többről van szó. A közös munka, például egy darab színpadra vitele, összekovácsol egy csoportot: ez a „mi.” Ahogy tudatosul, hogy „mi” vagyunk, lesznek „ők” is: a szakirodalom ezeket úgy nevezi, hogy „ingroup” és „outgroup.” Amikor a valaki azonosul azzal a dologgal, amit „mi”-nek gondol, identitása lesz. Tessely valószínűleg nem tudatosan, de ilyen csoportokat erősített: a „mi” újságunk, a „mi” színdarabunk, a „mi” templomunk.

Mivel az identitásképződés hátterének szociológiájába még nem ástam bele magam elég mélyen, nem bocsátkozom további eszmefuttatásokba. Tessely Károly egy volt azok közül, akik a helyi társasági élet gyújtópontjaiban helyezkedtek el.