2018. november 14., szerda

Hogyan emlékezünk Budafok-Tétény múltjára?

Lépjünk egyet hátra, és nézzük a nagy képet! A Promontorium Polgári Casino meghívására volt erre lehetőségem, érdekes kis beszélgetés rajzolódott ki arról, hogy kik, hogyan, mire emlékezünk Budafok-Tétény múltjából. Felmerült ugyanis néhány kérdés, amit szeretnék bedobni a kerületi nyilvánosságba, mert érdemes lehet beszélni róla - ennek pedig kiváló lehetősége a BarosssBlog. De ne szaladjunk annyira előre, nézzük meg, mink van, és aztán majd a maga idejében levonjuk a következtetéseket!



Hogyan emlékezünk? 

A múlt felidézésének rengeteg módja van. Egy francia történész, Pierre Nora az 1980-as években alkotta meg a emlékezeti helyek fogalmát, egy kalap alá véve rengeteg, a múlthoz kapcsolódó dolgot. Nem csak egy hely lehet emlékezeti hely, inkább emlékezést kiváltó pontokat keresünk. Ilyen lehet egy intézmény is. A kerültben a Helytörténeti Gyűjtemény, vagy a Barlanglakás célja a kerület múltjának bemutatása, de a Törley Látogatóközpont,  vagy a Nagytétényi Kastélymúzeum is kapcsolódik a témánkhoz. Egy kicsit tágabban véve két irányba lehet elindulni. A templomok, kastélyok, a régi zsinagóga vagy a Klauzál-villa mind-mind a múlt mementói, a másik irány pedig a kiállítások. Több kerületi kiállítóhely is van, a budafoki könyvtár például elsősorban helyi kiállításokat fogad be, a Klauzál-ház vagy most például a Tangazdaság pedig inkább országos, tematikus tárlatokat.

Az utcanevek is mesélnek, vagy mesélhetnének. Barosson a számozott utcáknak saját történetük van, de mostanság talán kevés a helytörténet nagy alakjáról elnevezett utca, tér. Korábban volt Csókási Pál és Főző László utca/út, mindketten helyi figurák voltak. 
Az emlékezést segítik az úton-útfélen megtalálható szobrok, emléktáblák. Itt már jóval nagyobb a merítés, Barosson is tucatnyi emléktábla, emlékhely található, elsősorban Pelikán Imre bácsinak köszönhetően. Legfontosabb barossi példa erre a Donát-hegy, ami mind a helyi, mind a nemzeti emlékezetnek a helye.
Megemlékezés a Donát-hegyen

Az emléktáblákhoz szorosan kötődnek az emlékezet aktusai: a megemlékezések, ahogy a közösség összegyűlik, hogy megfogalmazza, újrafogalmazza a múltját. Az apropó rendkívül változatos lehet: koszorúzás az Alapítók emléktáblájánál, emlékezés nemzeti ünnepeinkre, emléknapjainkra, a templombúcsúkat is ide lehet sorolni stb. Az emlékezés sokszor helyszínhez kötődik, vagy kialakítunk egy helyszínt, amihez kötjük: emléktáblát állítunk, emlékhelyet hozunk létre, vagy helytörténeti sétát vezetünk.
Helytörténeti séta a Vencel-kertben

Vannak olyan események is, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak az emlékezéshez, de mégis jellemző rá az, hogy a múltra reflektál, valamiféle hagyományt ápol - a szőlő és borkészítés emlékezetéhez tartozik például a Pezsgő- és Borfesztivál, a szüreti felvonulás, vagy akár a Futafok. 
És akkor ne feledkezzünk el a könyvekről, írásokról! Ezek azok, amik a közössé tett emlékezést hordozzák, történetté fűzik a múlt eseményeit. És ezzel elérkeztünk a második kérdéshez: 

Kik emlékeznek? 

Vannak "specialisták," akik a múlt értelmezésével foglalkoznak, és ezt prezentálják a közösség felé. Ők a (hely)történészek. Kimondva-kimondatlanul megbízza őket a közösség, hogy ezt a szerepet vállalják, és alapvetően hitelesnek ismerik el, amit mond a múltról. Fontos szerepük van, de nincs monopóliumuk: egyes esetekben emlékezők idézik fel saját múltjukat, vagy a közösség vezetői (polgármester, alpolgármester, nemzeti szinten államfő, miniszterelnök stb.) mutatják be a múltat. Fontos megemlíteni az utóbbi években egyre megszaporodó helytörténeti köröket, vagy helytörténettel is foglalkozó egyesületeket (pl. Klauzál Társaság) a múlt kutatásának fórumait.
A múltról szóló közös narratívát azonban jóval tágabb kör alakítja. Csatlakozik az emlékezőkhöz, aki részt vesz egy eseményen, olvas a kerületről, vagy csak nyitott szemmel jár az utcán. Mi magunk, közösen alakítjuk a kerület múltjáról szóló történetet, aminek mi is részesei vagyunk.
Emlékezők - a Baross-könyv bemutatója


Mire emlékezünk? 

Az emlékezet mindig szelektív. Nem emlékezünk a hétköznapokra, sokszor az ünnepekre sem bizonyos idő után, de néhány kiemelkedő napon óráról órára el tudjuk mondani, hogy mikor hol jártunk. Ugyanez közösségi szinten is igaz: az, hogy melyik esemény, év, személy merül feledésbe egyrészt a forrásadottságokon, másrészt pedig a közösség akaratán múlik.
A legerősebb szint a kerületben is a nemzeti emlékezethez való kapcsolódás: helyi szinten is megemlékezünk március 15-értől vagy október 23-áról. Rengeteg emléket őrzünk, és könyveket jelentetünk meg egy-egy településrészt történetéről (kiemelkedő példa Dindi István könyvsorozata), felidézzük intézményeink, szűkebb közösségeink múltját is (85 éves a barossi templom!). És ezzel elérkeztünk a problémafelvetéshez. 

Hova tűnt a kerület? 

Az új Budafok-Tétény kötet szépen bemutatja szerintem, hogy hogyan viszonyulunk a kerület múltjához. Aki kinyitja a könyvet, a négy településrészt történetét ismerheti meg, külön fejezetben, külön szerzőktől. A kerület egységes története csak az 1990 utáni részben jelenik meg, tehát mintegy negyven évvel tovább tart a széttagoltság, mint ahogy a valóságban: a kerület már 1950-ben létrejött. Nagy értéknek látom a kerületrészhez való kötődést és jellegzetességeket, de való igaz az is: kevés az olyan egyesület is, ami az egész kerületnek szólna, nem csak egy-egy kerületrésznek. Az ünnepeink közül is hiányzik ez a szint, bár néhány nagyobb rendezvény azért tényleg az egész kerületnek szól. A történelmet tekintve pedig: ki a kerület "hőse"? Van olyan esemény vagy személy, amivel minden kerületrész azonosulni tud? Nehéz ilyet találni, vagy csak nem beszélünk róluk?

Hol vannak, akik nem emlékeznek? 

A kerület lakossága kb. 55 000 fő. A közös eseményeken, emlékezéseken ennek létszámnak a töredéke vesz részt: rengetegen élnek a kerületben olyanok, akik alig ismerik lakóhelyük történetét. Szerintem önmagában nem baj. Viszont a "kisváros" sokszor inkább "alvóváros." Ha valóban kisvárossá, kisvárosi közösséggé akarjuk tenni, akkor a rendezvények versenytársai a belvárosi események, ezzel kell felvenni a versenyt, és nem mindig ugyanazt a (pár)ezer embert megszólítani. 

Hol kezdődik a történelem? 

Most úgy tűnik, hogy a II. világháború utáni években véget ért, majd 1956-ban még volt egy történelmi momentum. A 20. század második felére kevésbé szívesen emlékezünk, talán kevesebb érdeklődés övezi kerületi szinten ezt a kort. Az 1990 óta eltelt több, mint negyed évszázad pedig még alig jelent meg történelemként. Ez összefügg azzal is, hogy az egyes településrészek szívesebben emlékeznek függetlenségükre, és az is igaz, hogy a kommunizmus nem sikerült igazán fényesen, a nemzeti emlékezet is nehezen tud mit kezdeni ezekkel az időszakokkal. Külön öröm, hogy Nagytétény esetében azért erről a korról is van külön kötet, ráadásul friss, ropogós! 

Ezek a kérdések arra valók, hogy beszélgessünk róla. Mindegyik kapcsán fel lehet tenni a kérdést, hogy ez számít-e egyáltalán, akarunk-e ezen változtatni. Egy beszélgetést, eltűnődést azonban mindenképp megér. Szerencsére ma már nem kell ezt egyedül folytatni: írj kommentet, fejtsd ki a véleményed! 

Nincsenek megjegyzések: