Barossról Amerikába 2.

A múlt héten bemutatott cikk második felében Falusy Nándor leírja a világháború utáni Magyarország helyzetét, és családjának tragikus sorsáról is beszámol. A cikkben nem szerepel, de két könyve is indexre került ebben az évben: a Szent István évi karcolatok és a világháborúról szóló Két év naplója jelent meg az államilag tiltott olvasmányok között. Az Utolsó pohár című verse után a korábban termékeny író, költő  és publicista nem írt többet, kétkezi munkával kereste a kenyerét. (Teljes bejegyzés) 

...Szálasiék parancsa szerint a teljes férfilakosságnak el kellett volna hagyni az országot, amit természetesen sokan nem fogadtunk meg. Aztán Szálasiék elszeleltek, mint a nyulak, és ide ma egy éve: 1944 december 25-én bejöttek az oroszok.¹ Budapesttől 12 km.-re lakom. Egy ottani sziklabunkerben a kislányom társaságában éltem végig azt a 4-5 hetet, amíg Budapestet elfoglalták. Ez idő alatt a legképtelenebb hadimunkákat kellett végeznem – elmult. A németek kimenetelük előtt minden hidat és közmüvet felrobbantottak. A harcok a székesfőváros, de főként Buda tetemes részét romba döntötték. A harcok ideje alatt „a tömeg” minden jobb lakást kirabolt. Egy éve béke van, s az emberiség többet szenved, mint a legádázabb harcok alatt. Gazdasági életünk stagnál, termelésünk a nyersanyagok általános hiánya miatt a minimálisra korlátozott. Szellemi foglalkozásunak elhelyezkedni szinte lehetetlenség, de komoly jövedelmű fizikai munkát is nehezen lehet kapni. A dolgozó általános egyhavi jövedelme – legfeljebb a normális békeviszonyokhoz mérten – egy heti megélhetést biztosítja. A jólét és a konjunktúra csak látszólagos. Bár az üzletekben minden beszerezhető és pénzbőség is van, azonban az árak és a kereseti lehetőségek annyira nincsenek arányban, hogy a polgárság 95 százaléka hónapokig nem ehet hust a jövedelméből, csak akkor, ha valamely értékét eladja, hogy baromfit vehessen. Egyéb hus ugyanis nincsen. A sertés, - marhavágás tilos, mert kipusztult, elvitték, ami kevés van, abból nem jut a lakosságnak. A városi lakosság a szó teljes értelmében koplal, ruhaneműjét hordja a vidékre, elcserélni élelmiszerért, tehervonatok lépcsőjén utazva, mert a személyvonatok nem közlekednek. Szén és fa nincsen, így a hivatalok és magánlakások fütetlenek. Vagyon- és közbiztonságunk főként a vidéken csak elméleti. Tájékozódásképpen közlöm egy pár közszükségleti cikk árát: tojás darabja 5000P, zsír kg.-ja 140,000 P, étolaj literje 80,000 P, burgonya kg.-ja 6000P, egy elég rossz cigaretta 1000-1500 P. Baromfi kg.-ja 60-120,000 P. Egy mázsa fa 150,000 P. Liszt kg.-ja 40,000 P. Egy liter pálinka minőség szerint 200-600,000 P. Bor literje 20-50,000 pengő. Ezzel szemben az átlagos jövedelem hati 50-100,000 pengő. A ruhaneműeknek hasonló ára van: egy jó férfi öltöny 6-8 millió pengő, egy jó pár cipő 4-5 millió pengő. Ezeket az árakat – egy szerény miniszter nem – csak a kivételes helyzetben levők engedhetik meg maguknak. Az a tény, hogy nagyon kevés az élelmiszerünk, azért van kínálat az üzletekben, mert kereset hiányában nincs kereslet. A kínálat és a kereslet örök törvényét nem lehet kijátszani. Az emberiség nagy része megtanult legalább minden nap egyszer tengeri darát enni, de ebből sincs elég és kilója 15 ezer pengő. Ez az általános gazdasági helyzet itteni képe. 

Politikailag három számottevő párt van, amelyek a demokrácia jegyében karöltve haladnak, azonban állandóan a „bent a farkas, kint a bárány” játékát űzik egymással. A nemzet többsége a legmérsékeltebb párja, a kisgazda pártba tömörült,² amelynek még igen nehéz a helyzete, mivel ha bármerre lép, mindig valaki a lábára tapos és így sokszor kénytelen egy helyben toporogni.

Magamról megpróbálok röviden írni. A német megszállás után három héttel lapomat „Budavidéki hirlap”³-ot az „állami rend megóvása érdekében” indoklással megszüntették. Engem 1944 nyarán behívtak katonának, Kolozsvárról Sátorujhelyen keresztül székely különítményemmel lóháton vonultam Sopronig. Szálasira nem tettünk esküt, az uton több nyilas és német incidensünk volt. Légitámadás napirenden volt. A jó Isten vagy nagyon szeretett, vagy nagyon haragudott rám, hogy megmaradtam, mindössze az utolsó napon Sopronban kaptam légitámadással kapcsolatos kisebb légnyomást.

Sopronban megtagadtunk a Németországba való átvonulást, ezredesünk (áldja meg az Isten, nem tudom, él-e) nem vette tudomásul a parancsszegést és leszerelt bennünket. Nyilasék, mint baloldali ujságírót el akartak vinni,⁴ de nem találtak odahaza, mert akkor valamelyik országuton mint katona meneteltem. Családom négy tagját a germán horda elpusztította, ennek részletezését az ide mellékelt „Utolsó pohár” cimű versemben megtalálod.⁵ Azután 1944 decemberében hazakerültem. A harcok alatt a házamat két találat érte,⁶ egy része lakhatatlan, utána idegenek teljesen kiraboltak. Elhelyezkedni eddig nem tudtam (sok az eszkimo, kevés a fóka), lapengedélyt ujabban nem adnak magánosoknak, csak valamely pártnak. Mivel én sohasem jártam mások szellemi járszalagján, így inkább eszem tovább a kukoricakását – várok.

Ami irásaim eljutnak Hozzád, úgy mint a multban, tetszésed szerint felhasználhatod lapodban, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül. „Az Irást” azonban két példányban szíveskedjél címemre mindig megküldeni. Éppen olyan szeretettel várom bátor kis lapodat, mint azelőtt. ⁷

Őszinte meleg barátsággal üdvözöl:

Falusy

(Az írás. Hungarian news. (Szerk.: Izsák Ignác), Chicago, Ill., Friday, March 8., 1946 3. o.)

1Lásd: a karácsonyi bejegyzésben.

2Felesége is tagja volt ennek a pártnak, ahogy valószínűleg ő is.

3A „Budavidéki hírlap” Marastóni László országgyűlési képviselő főszerkesztésével indult meg, mint a Nagytétényi Újság utóda 1939-ben. 1944 után nem indult újra.

4Falusynak tudtommal nem volt köze a baloldalhoz se politikailag, se gondolkodásmódjában.

5Izsák Ignác a verset is közölte, méghozzá azt is az újság címlapján.

6Ekkor érte találat a tornyot is.

7Falusynak a hetvenes évekből is van gyűjteménye a chicagói lap számaiból!