2012. november 17., szombat

Topictalálkozó

Tegnap este egy "topictalálkozón" vettem részt. A "topic" alatt a már többször említett "BUDAFOK-TÉTÉNY: múlt, jelen, jövő" című fórumot kell érteni, amin keresztül több, helytörténettel foglalkozó embert is meg lehet találni. A találkozó szerintem igencsak jól sikerült, több embert most már "offline" is ismerek, és egy lelkes civil életbe csöppentem bele. 
Az eseménynek barossi aspektusai is vannak, ami főleg annak köszönhető, hogy lehetőségem volt a jövő heti  TDK konferenciára tervezett előadást itt is elmondani. Ahogy tapasztaltam, a hallgatóság örömmel fogadta a beszámolómat, (nem csak azért, mert közben ettek), és hozzászóltak, tanácsot adtak, kérdeztek. Főleg "M, a deák" volt aktív, akinek helytörténeti gyűjteménye is van. 
Az este során többen is előadtak, főleg helytörténeti témák megültek fel, de a kerület aktuális ügyes-bajos dolgairól, folyó fejlesztéseiről is volt szó. Egy aktív civil közeget ismertem meg, és a kutatás is előrébb haladt.
A képek előtt meg egy kis reklám: mozgó helytörténeti kiállítás nyitnak meg november 24-én. A kiállítás az egyik 33-as buszon lesz látható, ami a forgalomban is közlekedni fog. Részetek itt


Nincsenek megjegyzések: