2014. április 3., csütörtök

Polgári Kör: Kulturális élet a világháború előtt

Volt egy majdnem feledésbe merült sorozat a Polgári Körről, ami három részt megért, aztán elsikkadt. Ez porolom most le, mégpedig egy eléggé különleges témával: a telep kulturális életét fogom bemutatni, mégpedig a lehető legforrásszegényebb időszakban, az első világháború előtt. Érdemes megfigyelni, hogy egy-egy esemény hogy belelkesítette az itt lakókat, és egy-egy jól sikerült este hatására jöttek létre hosszan működő egyesületek. (Teljes bejegyzés)

1940 körül készült fotó. (Párkányi, 131. o.)
A Polgári Kör tevékenységének csak egy részét fedte le az elöljárósággal való kapcsolattartás és egyeztetés, a telepen élők életkörülményeinek a javítása. Talán ennél is fontosabb volt a helyi társasági életben betöltött szerepe. Sajnos a Nagytétényi Újság megjelenése előtt igen kevés adatunk van a helyi társasági életről, mert ezeknek nem maradt nyoma a községnek szóló beadványokban, ülések jegyzőkönyvében.1 Azt tudjuk, hogy kezdetben a mai Dózsa György út 85. szám alatti Kaszinó épületében tartották rendezvényeiket, a kaszinó eladása után pedig a telepen található vendéglőkbe szervezték az összejöveteleket.
Párkányi Ferenc szerint ez első kulturális program a telepen az Óbudai Dalkoszorú vendégszereplése volt 1911-ben, Hupka Péter meghívására. Állítólag ez az alkalom adta az ötletet egy helyi dalkör megalakítására, aminek első karnagya egy itt lakó, Bódis nevű református lelkész volt. A háború előtt alakult a barossi focicsapat is, akikről Párkányi nagy büszkeséggel és lelkesedéssel nyilatkozik. Szerinte 1915-ben állt össze a csapat, de két évvel korábban már barátságos mérkőzést játszott a BAFC-al. Igaz, ekkor még nincs híre a Párkányi által emlegetett játékerőnek, ugyanis 6:1 arányban kikaptak a barossiak.
A két világháború között népszerű műkedvelő előadásokat csak az első világháború után kezdtek el játszani a telepen, és nem a Polgári Körhöz, hanem valószínűleg a Tanács
köztársaság kommunistáihoz kötődik az első előadás. Az első barossi amatőr színházi előadás „Zupringer úr” címe hallgatott, és az Internacionálé eléneklésével kezdődött az előadás. Ez az előadás – ahogy az óbudai dalkör vendégszereplése is – katalizátorként hatott, és ekkortól volt többé-kevésbé rendszeres színjátszás a telepen.

Nincsenek megjegyzések: