2012. december 7., péntek

Magyarization

(Gondolatcsíra. Nincs kész, csak helyzetjelentés! Berlinhez és Barosshoz is kötődik, ezért mindenhol fellelhető.) 

A címben szereplő kifejezést nem én találtam ki, hanem egy angol nyelvű szakszövegben olvastam. A jelentése magyarosodás. Végül is sokkal egyszerűbb kimondani, mint azt, hogy "hungarianization." 
Két órám is van itt Berlinben, aminek nyomán a nemzet, identitás kérdéskörben igencsak sok gondolat fordul meg a fejemben. Az egyik a XX .századi Dél-kelet Európáról szól, a másik pedig Pop&nation címre hallgat, és a tanár saját állítása szerint a Nena egy számától vette (itt lehet meghallgatni). Most az órák során megfogalmazódott gondolatok egy részét írom le olyan állapotban, ahogy jelenleg a fejemben vannak. 
Ma két kiselőadást hallgattam meg a Pop&nation órán. Az egyiket egy dél-angliai srác tartotta, majdnem teljesen érthetetlen kiejtéssel, és a skót öntudatot boncolgatta: azt mondta, hogy konstruált identitás. A skótduda és skótszoknya például nem is skót találmány, főleg nem ősi skót jelkép. Természetesen sok szó esett az angolokról, britekről: a skótok például nem angolok, de kötődnek az Egyesült Királysághoz. A második előadást egy francia-belga-brüsszeli lány tartotta. Francia az anyanyelve, Belgiumból jött, és Brüsszelben él. Belgium déli felében francia anyanyelvűek élnek, északon meg flamandok, az amúgy északi Brüsszel pedig vegyes  lakosságú. Az órát tartó tanár amúgy Jugoszláviában született, és azt hiszem, a mai Szerbia területéhez kötődik, de Berlinben él. 
Rengetegen írtak a nacionalizmusról, nemzetről, nemzeti identitásról (Benedict Anderson, Michael Billig,  stb.). Ennek nyomán nyilván rengeteg meghatározás is született. A mai nemzetfogalmat amúgy általában a francia forradalomtól eredeztetik, mára pedig az államok többségét nemzetállamnak tartják. 
Itt jutottunk el addig a pontig, hogy feltegyük a kérdést: mi is a nemzet? Aki arra vár, hogy a bejegyzés végére előállok egy rendíthetetlen definícióval, az nyugodtan navigáljon vissza a facebook-ra. Egyszerűen csak fel fogok vetni néhány kérdést. 

"- I'm from Belgium here. But at home I'm from Brussels."
"-The Scottish people are British."
"-I'm from Yugoslavia. I'm Serb."
"Az a csehszlovák kislány..."  
Ha valaki nem európai, akkor valószínűleg a fenti mondatok után eléggé megkavarodik. Egy egyszerű kérdésre ("Where are you from?") sokszor bonyolult válaszok érkeznek. Az "öreg kontinens" etnikai sokszínűsége közismert tény, de vajon akkor hol vannak a nemzetek? 
A nemzet az identitás egy szintje - fogalmaztam meg pár hete. Az, hogy ez a szint melyik, az más kérdés. Mindenesetre elő lehet citálni a nemzeti nyelvet (Belgium, Írország, Ausztria és Németország, Svájc), a közös történelmet (Szlovákia, Montenegró  Lettország), vagy a nemzeti kultúrát (mi az a kultúra?), sőt, akár azt is lehet mondani, hogy a nemzet elképzelt közösség, de mindegyik sántít szerintem. (Ez nem tétel, csak feltevés.) 
Tegyük fel például, hogy egy osztály úgy dönt, hogy ők egy nemzet. Kialakíthatják közös jelképeiket, írhatnak himnuszt, lehet címerük, közös nyelvük, programjaik, kultúrájuk. Miért nemzet, és miért nem csak egy osztály? Mert ők azt mondják magukról. Sőt, tovább megyek, államot is létrehozhatnak. Ne tessék csodálkozni, van példa nagyon kicsi államokra! (Például Suwarrow vagy a Sealandi Hercegség). 
Tehát minden más szabályt és a nemzetről szóló elképzelést felrúgva olyan nemzetiségű vagyok, amihez tartozónak vallom magam - legyen az akár magyar, skót, olasz vagy piréz. Igen, ez közhely. 
De térjünk vissza az identitás szintjeihez! Mi is ez a nemzet dolog, amihez legtöbben tartozunk? Hogyan lehet az identitásnak azt a szintjét megfogni, ami a nemzetre vonatkozik? A skót, belga és jugoszláv helyzet bemutatásával kezdtem, ide is térek vissza a bejegyzés végén. Ugyanis ezeknél az eseteknél több szinten is van nemzet: skót vagyok és brit, külföldön belga és otthon francia. Ennél a pontnál jutottam oda, hogy ez a nemzetfogalom elég képlékeny. Mondhatni többemeletes. 
Ezt megfogalmaztam, aztán leromboltam az emeleteket. Az nemzethez tartozás érzését nem szintnek, hanem az identitás egy részének tekintem. Egy olyan része, amit nem érdemes elválasztani bármilyen más identitástól. Mondjuk főleg nem területitől. De vallásitól, iskolaitól, nemitől sem. 
Akkor miért kell külön beszélni róla? Egyszerűen azért, mert mások is beszélnek róla? 
Végül is igen. De inkább úgy mondanám, hogy azért, mert az emberek jelentős többsége erősen kötődik egy nemzethez. Azaz: a téma aktuális. 

2012. december 3., hétfő

Három nemzedék Barosson

1906. december másodikán, Budapesten megszületett Traupmann Valéria, aki tegnap lett volna 106 éves.   Ebből az alkalomból néztem utána a családjának, akik több, mint száz éve élnek Baross Gábor telepen. 
A Traupmann családot alapító családként tartja számon a barossi helytörténet. A telepre költözésük dátumaként 1903 és 1908 is szerepel, de az utóbbi dátum állhat közelebb a valósághoz. Mivel Valéria Budapesten született, és a korban még általában otthon születek az asszonyok,valószínűleg 1906-ban még Budapesten  éltek. Ezen kívül egy másik érv is szól a későbbi dátum mellett: 1903-ban ugyanis még nem állt a telep.
A családfő, Traupmann Béla a XVI. utca 19-be költözött (XII. utca sarka), ahol fűszerüzletet és vendéglőt nyitott. A vendéglőben hétvégente élőzene szórakoztatta a közönséget, esetenként pedig a társasági élet eseményeinek is helyet adott az épület, bár ilyen téren jóval népszerűbb volt a Páll-féle vendéglő a IX. utcában. 1913-ban már a Baross Gábor telepi Polgári Kör tagjaként ír kérvényt a községnek a iskola ügyében, később pedig a Templomépítő Egyesület tagjai között is szerepel a neve.
Csoportkép 1936-ból. Az egyik hölgy Traupmann Valéria.
Béla lánya, Valéria a hagyomány szerint az első védőnő a telepen. A húszas évek közepe tájékán állt munkába, 1927 előtt: ekkor ugyanis már mint a Stefánia Szövetség védőnője kérelmezi Nagytétény községnél a húsz pengős védődői tiszteletdíjat. Az elöljáróság - arra hivatkozva, hogy a Traupmann-lány éppen tanfolyamot végez - helyettesének, Brandeisz Bélánénak küldi a pénzt. Valéria ekkor 21 éves asszony (férje Felker Lajos), és 1926 óta anya is.  
Traupmann Valéria majdnem minden évben felkeresi az elöljáróságot a segély ügyében. 1929-ben meg is kapja, de két év múlva már elutasítják a rossz gazdasági helyzetre hivatkozva - a gazdasági világválság szépen begyűrűzött Nagytéténybe is. 
"Vali néni" a hatvanas évekig dolgozott a telepen. A helyi közéletben való aktív munkát fia, Felker Győző folytatta: részt vett a Polgári Kör újraszervezésében, és több helytörténeti témájú írást is köszönhetünk neki.
Az ismertetett rövid (és vázlatos) családtörténet alapján kirajzolódik a telep történetének néhány fontos pontja. Traupmann Béla részt vállal az iskolaszervezésből és a templomépítés munkájából is - ez a telep első félszáz évének két legfontosabb projektje, a lánya az egyre növekvő népesség egészségügyi ellátásában vállal szerepet, a harmadik generációhoz tartozó Felker Győző pedig már a telepnek és családjának egymással összefonódó történetével foglalkozik.