2016. február 2., kedd

Pelikán Imre bácsi emlékezete

2010-ben, öt és fél éve találkoztam először Imre bácsival. A beszélgetésünk nagyjából ugyanúgy zajlott, mit ahogy a legtöbb beszélgetés, amit kettesben folytattunk: leültünk az asztala mellé, papírok kerültek elő, esetleg még fényképező vagy laptop is, ezen kívül teasütemény és végén valamilyen ital. A téma majdnem mindig Baross Gábor-telep történetéhez kapcsolódott, először Stádinger Borbála – Bori néni – kapcsán, később pedig a készülő könyv miatt. Imre bácsi és a telep története több szállal egybefonódott, így ezeken a beszélgetéseken az ő történetét is megismertem. Volt, amit csak szóban mesélt el, és volt, amit le is írt, hogy aztán a kinyomtatott A4-es füzet egy példányát lelkesen dedikálja, mielőtt nekem ajándékozná. Ezekből a történetekből ismertem meg az életét, amit nemrég végleg lezárt: néhány héttel a 96. születésnapjára rendezett ünnepséget követően, 72. házassági évfordulója után két nappal, a Don-kanyari megemlékezés másnapján úgy döntött, hogy átadja a terepet, és újra találkozik a feleségével, szüleivel, régi barátaival.