2013. december 19., csütörtök

Polgári Kör: elszakadási kísérlet a világítás miatt

A mai Dózsa György-út, már villanypóznákkal
Az 1920-as évtized Baross Gábor-telep (és Nagytétény) történetében vakfolt: a Nagytétényi újság 1933-as indulásával talán a legfontosabb forrás jött létre, 1939-es megszűnése után pedig újra sötétben tapogatóznánk, főleg a Párkányi-féle monográfia nélkül. Sajnos, ma már elég reménytelen a hiányzó éveket interjúkkal pótolni, kilenc évtizedre nem terjed már az emberi emlékezet, legfeljebb a családi legendárium marad. Meg egy levél, amit a Polgári Kör választmánya nevében írt Bessenyei Sándor elnök. Jöjjön a mese! (Teljes bejegyzés)

1922. július 25-én, kedden összegyűltek Nagytétény egyesületeinek, civil szervezeteinek a képviselői, hogy meghallassák az elöljáróságot arról, hogy milyen módon vezetik be az áramot a településen. A Baross Gábor-telepi Polgári Kört Bessenyei Sándor vezette ekkor, valószínűleg ő is ott ült a résztvevők között, és valószínűleg neméppen nyugodt lelkiállapotban hagyta el a termet. Ennek oka az volt, hogy az elöljáróság a villany bevezetésének a költségei miatt adót vetett ki a lakosságra, így a telep lakóira is. A problémát az okozta, hogy a villanyvilágításból csak a község belterülete részesült volna, tehát Baross Gábor-telep továbbra is sötétségben maradt a terv szerint.
Képzeljétek el világítás nélkül! (Forrás: Panoramio)
(Itt szeretném megjegyezni, hogy képzeljük már el, hogy a telepen egyszer csak lekapcsolják a villanyt, és vaksötét lesz! Na, ez volt a helyzet az első évtizedekben.)
A következő napokban fogalmazták azt a levelet a Polgári Kör tagjai, ami megmaradt a község iratai között. Ebben javasolják, hogy a község tagjai telek után, pontosabban a telek területe után fizessék a pótadót, valamint kérik "a villamos világítási berendezések költségelőirányzatába a telep birtokait is belefoglaltatni." A levél hangvétele határozott, és nem csak kritizálják az elöljáróságot, de alternatívát is ajánlanak. 
Az utolsó bekezdés azonban külön figyelmet érdemel: "Amennyiben pedig a tek(intetes) elöljáróság jelen kérelmünket érdemben nem méltányolná és azt elutasítaná, előre is bejelentjük, hogy a nagytétényi villamos világítás berendezése és fenntartása költségéhez hozzájárulni semmi körülmények között hajlandók nem leszünk s ha más megoldás nem marad, a Községből leendő elszakadást fogjuk szorgalmazni. " 
Bizony, Baross Gábor-telep lakossága, élén a Polgári Körrel nemegyszer elgondolkodott azon, hogy jobb lenne Budatétény elöljáróságához járni hasonló ügyekben, vagy akár maguknak csinálni egy elöljáróságot. Ez a gondolat már egészen korán felmerült, de soha nem jutott a megvalósítás fázisba. Mindenesetre egyszer majd megér egy külön bejegyzést ennek a története is, most térjünk vissza a Polgári Körre! 
Mi kellett ahhoz, hogy létrejöjjön ez a levél? Még mielőtt rávágná az ember, hogy "toll és papír," jelezném, hogy nem erre gondoltam, hanem arra, hogy

  • megalakuljon a Polgári Kör. Ez evidensnek tűnik, de ez tényleg kellett ehhez. 
  • a Polgári Kör meg legyen hívva az elöljáróság rendezvényére. Ez azt is feltételezi, hogy tudtak egymásról, volt kommunikáció. 
  • a Polgári Kört, vagy annak néhány tagját érdekeljék az ilyen érdekvédelmi ügyek, és ne csak az előadóestekkel és a focicsapattal legyen elfoglalva.
  • végezetül kellett az a problémamegoldási módszer, hogy ha nem tetszik valami, akkor levelet írok, és ha nem vagyok egyedül, akkor közösen írunk. És kulturáltan. 

Ha a keletkezést már így kiveséztük, akkor már az eredményekről is érdemes szólni. Ez rövid lesz: a telepen bevezették a villanyvilágítást. 
Na, nem akkor, mint gondolnánk, hanem csak a húszas évek végére készül el az első ütem, és a harmincas évekre a második. A finom kis utalásokból pedig kiderül a késés oka is: a Polgári Kör bátran fegyvert fogott, de nem gondolta át, hogy melyik irányba néz a puska csöve. Egy helyen utalnak ugyanis arra, hogy elkezdődött egy tárgyalás az elszakadásról. Nagytétény erre azt mondta, hogy ha a telep el akar szakadni, akkor minek költsön a villany kiépítésére? Így aztán amíg a tárgyalások be nem fejeződtek, maradt a gyertya meg a zseblámpa.


Nincsenek megjegyzések: