2013. december 5., csütörtök

Baross Gábor-telep története: a könyvkiadás rejtelmei

A jobb oldali sávban találsz egy szavazást. Kérlek, szavazz!
Már lassan két hónapja írtam, hogy elkészült a kézirat, ami majd a könyvet alkotja, ezért joggal merülhet fel a rendszeres olvasóban a kérdés, hogy mit is csinálok én, illetve csinálunk mi azóta? Miért nincs még tele az egész XXII. kerület a könyvet hirdető óriásplakátokkal, és miért nem a Libri vagy az Alexandra eladási listájának az élén találkozik a BarosssBlog logóval. Most erre válaszolok. (Teljes bejegyzés)


A könyvkiadás munkája nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az egyszerű földi halandó (mint például én) elképzeli. Sok helyen pontosítani kell az adatokat, természetesen az utolsó pillanatban is kerülnek elő újabb források, két szerzőnél (Imre bácsival közösen fog szerepelni a nevünk a könyvön) egy-egy döntés is jóval hosszabb, mindent át kell beszélni és meg kell indokolni, és akkor még nem beszéltünk a képekről sé a szerkesztő, meg a lektor munkájáról. 
Jelenleg a legnagyobb feladatot az jelenti, hogy az összegyűjtött képeket digitalizáljuk, beillesszük, és megfelelő szöveggel lássuk el. Ez azonban - mivel három ember munkájáról van szó - időbe telik, főleg, hogy senki sem tudja ezt főállásban csinálni. A történetnek ez a része már jól áll, a képek jó része digitálisan is megvan, beilleszthető, de még messze nincs kész a végleges helyzet. 
A legnagyobb gond viszont a kiadás technikai, anyagi és jogi hátterének az előkészítése. Jelenleg még nincs nyomda, aki kinyomtatja a könyvet, és az is kérdés, hogy egy kiadóhoz megyünk-e, vagy pedig a Polgári Kör fogja kiadni, mint jogi személy. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása azért is fontos, mert amíg nincs konkrét, biztos árajánlatunk, addig nem tudjuk, hogy mennyi pénzt kell gyűjteni. Nem szeretném itt közzétenni a projekt összes részletét, ezért le is zárom a bejegyzésnek ezt a részét azzal, hogy akinek tapasztalata vagy kapcsolata könyvkiadás területén, és tudna segíteni, az elér a barosstori@gmail.com címen. Hálásak leszünk! 
Végezetül néhány, a következő hónapokban várható eseményről szeretnék írni. A legközelebbi esemény újév körül lesz, Helsinkiben: az Történészhallgatók Nemzetközi Szövetsége szervez konferenciát, amint azért citálok ide, mert Baross Gábor-telephez kapcsolódó témáról fogok előadni: Haverda Mariskáról. E miatt senki ne csodálkozzon, ha egyszer csak egy, erről a nőszemélyről szóló bejegyzés jelenik meg az oldalon! 
Januárban újra az "offline" nyilvánosságé lesz a főszerep, ez alkalommal nem sétával, hanem előadással fogok jelentkezni, méghozzá a Cziffra-központban fogom a telephez és a községhez is kapcsolódó témákat bemutatni, de a Polgári Kör közösségi házában is lesz program, de erről még nem beszélnék részletesen. 
És végezetül álljon itt egy ajánló: jövő pénteken, december 13-án Dindi István tart előadást Nagytétény az 1940-es években címmel a új nagytétényi városközpontban, a Cziffra-házban. Az előadásnak Baross Gábor-telepi vonatkozásai is lesznek, hiszen ekkor még a telep is Nagytétényhez tartozott. Az előadásból kötet is készül majd, ami a "Nagytétény az 1930-as években" című könyv folytatása lesz. 

A jobb oldali sávban találsz egy szavazást. Kérlek, szavazz!

Nincsenek megjegyzések: