2014. január 30., csütörtök

Út a belvárosba

Barooss Gábor-telep közlekedése tavasztól. A BKK tervezete. (Forrás: bkk.hu)

Eddig igyekeztem a blogot szigorúan a történelemhez, különösen is a környék törtébetéhez kötni, most azonban - szigorúan kísérleti jelleggel - új témába kezdek. A múlttól egy kicsit elkalandozva a jelen közéleti kérdésit fogom most pedzegetni, ami a jövőről szól. Nézzük tehát Baross Gábor telep közlekedését a kezdetektől a négyes metróig! (Teljes bejegyzés)

A telep alapításában nagy szerepe van a közlekedésnek, ugyanis az 1909-es Budapest-Nagytétény HÉV vonallal válhatott felkapottá Baross, a főváros megközelíthetősége igencsak fontos volt. Aztán a következő fontos változásra majdnem fél évszázadot kellett várni, ugyanis csak az 1950-s években jelentek meg a buszjáratok, és igazából azóta nincs igazán jelentős változás. Persze, egyre több buszjárat vezet fel a hegyre (114, 214, 213, sőt, már a 233E is), ami jó, metrót vagy villamost egynlőre nem ígérnek (bár Weisz és Libál állítólag ígérte ezt is), de azért a 4-es metró átadásával - bár Kelenföld nincs közel - Baross közlekedési rendje is meg fog változni. Nézzük meg, mit terveznek, és mindenkit csak buzdítani tudok, hogy küldje el véleményét még ma, mert pénteken lejár a határidő, és ha kérdeznek, hát válaszoljunk! 
Forrás: bkk.hu
A legtöbb embert nyilván az érdekli, hogy hogyan és milyen gyorsan fog tudni bejutni a belvárosba? Az erre vonatkozó lehetőségek bővülnek, és a környéken több új buszjárat is megjelenik a tervek szerint. Ilyen például a 101E jelzésű busz, amivel mindössze 7-8 megálló közelségbe kerülünk az Etele tértől. Ez lesz "A gyorsjárat", ami a 7-es úton való szerpentinezés után az új metró végállomásánál teszi majd le a barossi és budatétényi utazókat csúcsidőben. Ezért cserébe viszont a 233E busz megszűnik, és helyette a "sima" 233-as fog járni nagyjából a megszokott útvonalon, de azért több módosítással: először is, az "E" betű eltűnése nem szimbolikus, tényleg minden megállóban meg fog állni, viszont bemegy a Körtérre, ahonnan a 7-es útvonalán egészen a Bosnyák térig lehet vele döcögni. Az 133E megmarad, ezzel gyosan utazni a Budafok iúton befele. 
Van egy megszűnő buszjáratunk is: ez a 213-as, amit viszont kivált a 115-ös, ami lemegy a Bartók Béla útra, de nem a 214-es, hanem a 114-es útvonalán kapaszkodik fel a hegyre. A 214-es is új útvonalra kerül, mivel nem a Kosztolányin, hanem az Etele téren lesz a végállomása, megspórolva ezzel egy átszállást azoknak, akik Kelenföldön akarnak vonatra vagy távolsági buszra szállni. 
Végezetül van még egy bónusz járatunk is, a Camponától a Dózsa György úton kapaszkodik fel, és aztán az irányt tarva meg sem áll Budaőrsig. A ritkán járó 287-est nem tudom, milyen sűrűn fogom használni, de jól jön a hétvégi kamaraerdei piknikekhez, és az M7-es melletti bevásárlóközpontokat is közelebb hozza. 
Mi ennek az átalakításnak a méglege? Én azt látom, a fő cél az Etele tér fontosabbá tétele volt, tehát minél több járat becsatornázása ide. A 233-as "lelassítása" szerintem nem teljesen nyerő ötlet, de remélhetőleg a 101E és a 133E kiváltja ezt a lassulást. A budaörsi járatnak pedig csak örülni tudok. Ami viszont nagy hiányosság, pedig fontos lenne, az a menetidők hiánya: az előterjesztésben ugyanis nem találtam meg, hogy mennyi idő alatt érnek el a buszok egyik végállomásról a másikra, ami nélkül elég nehéz tervezni. 
A mérleg ennek ellenére nekem pozitívnak tűnik, de a puding próbája ez evés: majd tevasszal meglátjuk, hogy hogyan működik a rendszer. Addig meg annyit tudunk csinálni, hogy elküldjük a véleményünket a BKK-nak. 

Nincsenek megjegyzések: