2012. március 14., szerda

A per

A jelenlegi tervek szerint egy "fejezet" elkészül április végére, de addig még sok munka vár rám. Ez a rész azt fogja feldogozni, hogy milyen út vezetett oda, hogy Baross Gábor telep létrejöjjön. Ennek a kiderítése olyan, mint egy nyomozás: egy "döglött aktának" kell utánajárni, felkutatni a szereplőket, feltárni a körülményeket, bizonyítékokat keresni, és végül összerakni a történetet. 
Esetünkben ez a "döglött akta" egy konkrét per, aminek az anyaga a Pest Megyei Levéltárban található, és több, mint száz éve, 1904-ben hoztak ítéletet az ügyben. A per Lőwy Mór földbirtokos örökösei és egy bizonyos Weisz Gyula között zajlott (akiből már egyáltalán nem biztos, hogy kettő volt). Ezen kívül még sok érintett neve szerepel a peranyagban, már csak a "Lőwy Mór örökösei" szókapcsolat is kb. féltucat embert jelent. Ezt az iratköteget mára átnéztem, feldolgoztam, de ez nem elég: utána kell járni a szereplőknek, "gyanúsítottaknak", indítékaiknak, fel kell térképezni barátaik, ellenfeleik körét - csak hogy a hasonlatnál maradjak. Szerencsére mára elég jó adatbázisok találhatók meg az interneten, amik általában a levéltárak honlapjáról elérhetők. (www.archivportal.hu). Ide beírogatva az egyes szereplők nevét sok olyan iratot ismerhetünk meg, amiket e nélkül biztosan lelnénk fel. Ezek az első nyomok, amik alapján el lehet indulni. 
Most ez következik. Elindulni a nyomokon...

Nincsenek megjegyzések: