2012. július 6., péntek

Játék!

A munka most pihenni megy, mert a nyári szünetemet töltöm. A blog - a technika vívmányainak köszönhetően - folytatódik, rendszeresen kerülnek fel előre beütemezett bejegyzések. 
Egy igazán jó hírrel szolgálhatok: leadtam a kéziratot az első publikációhoz! Az ELTE BTK Hallgató Önkormányzatának tudományos folyóirata, a jelenleg (sajnos) csak online formában létező Első Században fog megjelenni a tanulmány, ami Baross Gábor telep kialakulását dolgozza fel. Olyan régi "ismerősök" köszönnek vissza a szövegben, mint Lőwy Mór, Libál Róza, vagy maga Weisz Gyula - akinek nem csengenek ismerősen ezek a nevek, bátran keressen vissza a korábbi megjegyzések között! 
A következő négy-öt hétben nem igazán fogok szellemi munkát végezni, viszont megdolgoztatom a blogolvasókat! Fel fogok tenni kérdéseket, amikre választ várok szigorúan e-mailben a jobb oldalt látható e-mail címre! A válaszokat mindig pénteken délben fogom közzétenni, ekkortól nem érvényesek a válaszok. Az, aki a legtöbb jó választ beküldi, az meglepetés ajándékban fog részesülni augusztusban! 

Íme az első, bemelegítő kérdés: Hogy hívták azt a püspököt, aki felszentelte a barossi templomot? Melyik egyházmegye püspöke volt? 

2012. július 3., kedd

Baross 1864


Nem csak betűkből, de rajzokból is ki lehet találni a múltat. A térképek néha elhanyagolt, de fontos források. Érdemes megnézni a II. katonai felmérés térképeit és a kataszteri térképeket (sajnos, ez a sorozat nem teljes)! Megkereshetjük rajta lakásunkat, munkahelyünket, és megtudhatjuk, hogy hogyan nézett ki a környék a XIX. században. Ha ezzel nem elégszünk meg, akkor érdemes beírni a hely nevét a térképadatbázisba, ami több levéltár adatbázisából is kidobja a találatokat.  Sok esetben fel is töltötték a térképet, így otthonról böngészhetjük a régi iratokat. 
A térképadatbázisban van egy térkép, ami Baross Gábor telepet ábrázolja. 1864-ben keletkezett, és nem csak az utakat és épületeket ábrázolja, hanem azt is, hogy ki volt a terület birtokosa. De tágítsuk ki egy kicsit a határokat! Nem csak a barossiak, hanem a nagytétényiek is találhatnak egy színes térképet, ami a házszámokat is ábrázolja. Keresésre fel! 

2012. június 26., kedd

Mibe halt meg?


Régóta nem követjük a Budafok-Tétényi lapok híreit. Most a hírek helyett a tárca rovatból hoztam egy gyöngyszemet.

Tárcza rovat. Mese. 
Az apa, kis fiához:
No, de most már elég volt a kérdezősködésből, te gyerek. Egész délután folyton ostoba kérdésekkel nyaggattál. Hát most már még egyet kérdezhetsz, arra megfelelek, de aztán vége legyen, jó?
-Jó, apám.
-No hát kérdezz.
-Hát… hát… mond meg, papám: mibe halt bele a Holt-tenger?

Budafok-Tétényi lapok 1909. II. évf. 20. szám 1910.05.22 . 3. o.

2012. június 20., szerda

Hírek és képek

Közel egy hetes csönd után három jó hírrel is szolgálhatok. Az első, hogy tegnap végeztem a vizsgákkal, így most már több időm lest a kutatásra, és blogírásra is. 
A második, hogy a kutatás újabb emberekkel és módszerekkel bővül. Múlt héten jártam a Kempelen Farkas Gimnázium történelem fakultációján (ezúton is köszönet Katának a segítségért), ahol Szász Erzsébet tanárnőnek köszönhetően meséltem a kutatásról, és segítséget kértem a diákoktól. Őszinte meglepetésemre heten is jelentkeztek (a csoportnak nagyjából a fele), ami nagyban megkönnyíti majd a dolgomat. Lehetséges, hogy egy meglepetés kollegina is bekapcsolódik a kutatásba, de még csak megindultak az egyeztetések. 
A harmadik jó hír, hogy itt vannak a múlt héten beígért fényképek! A jobb oldalsávba beszúrtam egy újabb modult, ami a kutatóhelyeket veszi sorba. Köztük van a püspöki levéltár is. 
Így néz ki az asztalom munka közben. A kis cédulára jegyzetelek, a laptopon a névadatbázist vezetem,  az élére hajtott iratok pedig a kutatás tárgyát képezik. 

Ez a püspöki palota, benne a püspöki levéltárral. Az országalmás kút a város jelképe. 

Ez az EB sátor. A képet ugyanonnan készítettem, mint az előzőt, csak megfordultam.  Holtidő. 

2012. június 14., csütörtök

Székesfehérvár

Régen jártam Székesfehérvár belvárosában, úgyhogy városnézésnek is beillett a séta a levéltárig. A belváros szép és rendezett, és amikor már leesett az állam, akkor beértem a levéltárba (=püspöki palotába). Itt még jobban elcsodálkoztam. A levéltáros sokat segít, ahogy a hely szelleme is az elmélyülést szolgálja.
Ezek után kerültek kezembe az iratok. A pár oldalas plébániatörténet mellett megvan az püspök és a barossi plébánia között folytatott teljes levelezés, ami nemvárt titkokat rejt: a Templomépítő Egyesület és az egyházközség Képviselőtestülete minden évben elküldte a közgyűlésekről készült jegyzőkönyveket, és rengeteg más ügy iratait, amiket a püspök jóváhagyott. 
Olvastam húsz éve polgári házasságot kötött párról, akik - az 1944-es bombázások hatására befolyását sem tagadva - egyházi házasságot szeretnének kötni. Találkoztam törvénytelen gyerekekkel, akiket apjuk örökbe fogadott, és sürgette a püspököt jóváhagyását, hogy mert közel a beiskolázás ideje. Találtam laudációt Halmos Gusztávról és Imre Lajosnéről. És még csak az első iratcsomó egy részét néztem át! Kincsesbánya. 
Készítettem pár képet az épületről kívül-belül (az iratokat nem lehet fényképezni), most pedig, mivel bezárt a levéltár, a városi wi-fi hálózaton, (!) utcazenétől kísérve írok blogot, az EB-sátor és templom között. Este feltöltöm a képeket is.  

2012. június 13., szerda

Kis kutatásmódszertan

"Tippek és trükkök" címke alatt elkezdtem egy sorozatot, aminek nem lett folytatása. Itt az idő: most lesz. 
Odáig jutottam legutóbb, hogy beírjuk a keresendő személy nevét az adatbázisba, és böngészünk az eredmények között. Nagyon sok hasznos dolgot megtudhatunk innen: lakcímét, születési évét, házastársa nevét, és azt is felmérhetjük, hogy zömmel mivel foglalkozott. Van, akitől rengeteg adásvételi szerződés kerül elő, van, aki perekben szerepel, de fellelhetjük a házassági szerződéseket és a végrendeleteket is. Egy mozdulattal megspóroltuk több száz méter anyag átnézését! (NB: levéltárakban az iratok mennyiségét iratfolyóméterben adják meg. Ez nem olyan mint a fényév, itt tényleg méterekről van szó.) 
A találatok között böngészgetve mégis figyelembe kell venni valamit: nincs minden feldolgozva! Sőt, valójában az iratok többsége nincs benn az adatbázisban, de ez ne keserítsen el senkit, ugyanis néha így is több, mint száz találat közül kell válogatni. A levéltárosok folyamatosan töltik fel az adatokat, így előfordulhat, hogy ami ma még csak egy híján húsz, az holnap nem tizenkilenc, hanem huszonegy lesz. 
Ha megtaláltuk, amit kerestünk, akkor már csak ki kell kérni az iratot, és pár nap múltán kezünkbe is vehetjük. Hogy eztán mit kezdünk vele, arról majd később. 
 
Holnap újabb területet vonok be a kutatásba: megyek Székesfehérvárra, a püspöki levéltárba! A barossi egyházközség 1993-ig ide tartozott, Prohászka székhelyéhez. 

Ez itt a fehérvári püspöki palota, amiben a levéltár is működik. 

2012. június 8., péntek

Könyvbemutató

Vasárnap volt a Baross Gábor telepi Jézus Szíve templom és egyházközség története 1925-2011 című könyv bemutatója a Szent Bernát házban. A könyvet Pelikán Imre bácsi és Monostoriné Szeleczky Gabriella írta, és a canonica visitatio, valamint a historia domus alapján készült. A könyv fontos forrása lesz a telep történetének: gazdag képanyaggal rendelkezik, és olyan ember írta, aki személyesen átélte az események jelentős részét. Az eseményen Czimbal Gyula fotózott, ezúton is köszönöm a képeket!