2012. október 25., csütörtök

A Nagytétényi Újság

Baross Gábor telep és Nagytétény történetének egyik legfontosabb forrása a Nagytétényi újság. A lapot Tessely Károly szerkesztette, és 1933-tól 1939-ig működött. Az első évben havonta, 1934 júliusától havonta kétszer jelent meg, változó terjedelemben (általában 4-8 oldal között). Az első év októberében 500 példányt nyomtak belőle, de a későbbi időszakra nincsenek ilyen jellegű adataim. 
Elég sok rovatot indított el a folyóirat. Tessely nevéhez fűződik a Mindent megírunk..., rendszeresen feltűnik az Egyházi Krónika, a Sport, a Rubió Lajos által "elkövetett" Humor, illetve a minden számban megjelenő Hírek. Megtudhatjuk az Apolló mozi programját, az utolsó számokban pedig "Nem fontos, de írni kell arról, hogy..." címmel indult rovat. Alapvetően a helyi és környékbeli közélet eseményeinek állít emléket a lap, de sokszor kitekint az országos eseményekre. Mércének - főleg az első időkben - a budapesti lapok számítottak, amiknek a nívóját bevallottan nem érte el a Nagytétényi Újság.
A szerkesztőbizottság magját a nagytétényi közélet neves szereplői alkották: nem csak ők álltak a lap mögött, de ők is írtak bele, és általában róluk szóltak a híradások is. Kirajzolódik egy helyi, értelmiségi elit képe, amibe mérnökök, egyetemi tanárok, lelkészek (katolikus-református-izraelita), tanárok (igazgatók), és nagyrészt más értelmiségiek tartoznak. Majdnem minden számban helyet kap egy vers, vagy valamilyen helyi író által írt novella.
Meglátásom szerint néhány csoportot kiemelten kezel a lap - a korabeli diskurzusnak megfelelően. Kiemelt szerepet kap például a katolikus egyház, amit indokol az is, hogy a község jelentős többsége ezt a vallást követi. Szintén nagy hangot kap a Nemzeti Egység, Gömbös Gyula pártja. Gömbös Nagytétényben birtokkal rendelkezik, sőt, miniszterelnöksége egy-egy időszakra bizonyítottan ide is költözik, amit a község tisztelgő látogatásokkal, díszpolgári címmel és utcaelnevezéssel hálál meg.
A községi civil szervezetek is rendszeresen szerepelnek az újságban. Főleg az anyaközséghez kötődő megmozdulások kapnak hangot, mint például a helyi Iparoskör, a Nagytétényi Polgári Kör, a Frontharcosok, vagy az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Baross Gábor telepről van, hogy több számon keresztül nem érkezik semmi hír, pedig a Polgári Kör láthatóan működik. Egy-egy nagyobb visszhangot kiváltó ügy (az iskola kibővítése, napköziotthon létesítése stb.) okán a barossi témákat is fel tudja kapni az újság, de a nagytétényi események nagyobb figyelmet kapnak. Barossról többször elhangzik, hogy elhanyagolja Nagytétény, de érezhető Tessely közeledési szándéka a telephez. Egy helyen azt írja, hogy Ő is lakott Barosson. (Nagytétényi újság, 1936. dec. 1. IV. évf. 23. szám 1. o) Ennek ellenére van, hogy elmarad egy-egy beígért híradás, illetve a neves barossiakkal készített interjúsorozat is csak Bizzer Pál hitoktatóig jut. (Nagytétényi újság, 1935. márc 1. III. évf. 5. szám 4-5. o.) Az iskola bővítésének ügyét viszont a nagytétényiek túlbeszéltnek érzik, amikor még mindig ez az egyik fő téma az újságban.
Baross Gábor telep említése nélkül is lehet a telepről beszélni. Gyakran szerepel például a Dózsa György út aljában lévő Hungária Gumigyár, valamint a barossi és nagytétényi civilek sokszor együttműködnek. Átfedés is van a két csoport között: vitéz Pusztay János barossi iskolaigazgató például a Frontharcosok Szövetségének nagytétényi csoportját is vezeti, valamint Hupka Péter, Chityil István és vitéz Ősz János a telepi egyházközség és a község képviselőtestületének is a tagjai. 
A Nagytétényi újság nagy gondot fordít a helyi értékek védelmére. Dáni Géza helytörténész rendszeresen publikál benne, és sokszor a helyi kereskedőktől való vásárlásra buzdít a lap. Az őszbaracktermelés is rendszeresen visszatérő téma, amit többek közt a termelők egyesülete tartott köztudatban. 
1938. júniusában a lap főszerkesztője, Tessely Károly elhunyt. Az év végéig a lap felelős szerkesztője  Kutassy Gyula, nagytétényi református lelkész lett. 1939 januárjában nem jelent meg egy szám sem a hiányzó lapnegedély miatt, de februártól újra működni látszik az újság. Kutassy betegségétől, majd halálától kezdve érezhetően csökken a lap terjedelme, és a megjelenések sem pontosak: nem minden hónap 1-én és 15-én, hanem sokszor pár nap csúszással jelennek meg a számok. 
1939. februárjától Marastoni László neve alatt jelenik meg a lap. Ő negyed évszázadig Nagytétény főjegyzőjeként működött, majd 1935-től a környék országgyűlési képviselője lett. Az utolsó lap, amiről tudomásom van 1939. április 16-án jelent meg, további számokról nem tudok. 

2 megjegyzés:

Zoli írta...

Ja, ha lenne valami az újságból, és kedved is lenne elküldeni, azt szívesen venném: kozoll2@indamail.hu :)
Üdv, Zoli

Bayer Árpi írta...

Köszönöm a térképet! Szerintem már találkoztam ugyanezzel, de az összesimítás elég jó lett.